Amnesty International – „Összpont 5.0” verseny

Az Amnesty International emberjogi szervezet által meghirdetett országos versenyen vettek részt diákjaink (a 11. A osztály tanulói), és szép eredményt értek el.

Álljon itt a tanulók beszámolója:

„Az Amnesty International által meghirdetett „Összpont 5.0” elnevezésű emberjogi témákat érintő versenyen vettünk részt. Négy személyes csapatunk fő összetartó ereje a jogi egyenlőségben való megkérdőjelezhetetlen hit, illetve az emancipációval való szolidaritás. Érdekes kihívásnak tűnt számunkra, hogy kiállhassunk és hallassuk szavunkat az igazságtalan emberi bánásmód ellen. A népes mezőnyben országos nyolcadik helyen végeztünk. A közös szellemiség fogta össze csapatunk tagjait: László M. Rita (ofő), Barbalics Ákos, Gál Norbert, Homolya Tibor. Külön köszönetet mondunk Varga Hedda tanárnőnek, és Kajtár Donát osztálytársunknak az operatőri munkájáért.”

Szívből gratulálunk a csapatnak és felkészítőiknek!

 

Eseménynaptár

December 2019
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Következő események

Bázisintézmény programok

Az "Oktatási Hivatal Bázisintézménye"-ként az idei tanévben is számos érdekes programmal várjuk kedves vendégeinket iskolánkban! Részvételi szándékukat, illetve jelentkezésüket a különböző rendezvényeinkre ezen az űrlapon tudják megtenni.

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.