„Beszélni kell róla!” – hangzik el a Mesebolt Bábszínház „Tamás könyve” című előadásának utolsó gondolata, s mindenki érzi a nézőtéren, hogy tényleg.
A nyomasztó családi titok, a szülő-gyermek konfliktus, és a mögötte rejlő poszt-holokauszt téma, a befejezés ki- és továbbgondolása egyéntől, közösségtől függ.
Iskolánk három osztályának tanulói ennek az izgalmas, ugyanakkor nehezen leírható tapasztalatnak lehettek részesei április utolsó napjaiban.
A 118-as osztályterem rövid idő alatt az előadás befogadására alkalmas térré alakult, a díszlet jelzés értékű: néhány könyv, útiládák, forgatható tábla, diákok a fal mellé tolt padokon, s az előtte sorakozó székeken. Itt nincs csúcstechnika, helyette megtapasztalhatjuk a személyes jelenlét és interakció élményét, tanulva ezzel önmagunkról, egymásról, s az egymáshoz való viszonyainkról.
Minden osztály máshogy viszonyul az előadáshoz, máshogy kérdez, máshogy gondol tovább. Nincs rossz megoldás.
Vannak hangadók, akiknek a véleménye jobban érvényesül, mások csak az előadás végére nyílnak meg, sokan mindvégig csendes megfigyelők maradnak.
Néhányan a történetbeli apa pártjára állnak, s úgy gondolják, a szülő igenis védheti azzal a gyermekét, ha bizonyos dolgokat titokban tart a múltjáról, másoknak ez hazugság, s szerintük a gyermeknek joga van tudni az őt érintő dolgokról. Nem akarjuk meggyőzni egymást, de tudomásul vesszük a másik véleményét, s ez továbbgondolásra ösztönöz bennünket.
Ha csak 90 percre is, de egy helyre fókuszáltunk, ugyanaz a probléma foglalkoztatott bennünket, együtt kerestük a megoldási lehetőségeket, együtt alkottunk, s alakítottunk állóképeket. S ez így, együtt, jó volt.
