Ha nemzeti ünnep, akkor megemlékezés. Ha megemlékezés, tegyük élményszerűvé!
Ezzel a gondolattal kezdtük el a készülődést iskolánkban az 1848. március 15-i forradalom 170.évfordulójára tervezett ünnepségre. Évek óta megpróbáljuk ezeket az alkalmakat a mai kor diákjainak igényeihez alakítani. Szakítva a hagyományos ünneplési formával, célunk minél több tanuló bevonása a megemlékezésbe. Így történt ez az idei év március 14-én is.
A kilencedik évfolyam osztályai egy-egy verssel készültek, amelyhez lehetőség szerint élőképet alkothattak. A versek különlegessége az volt, hogy tanulóink írták őket A mi Petőfink címmel. Jó volt hallani a megemlékezés során a sok ötletes, színvonalas költeményt. Minden osztály más stílusban idézte meg a forradalom alakját. Egy valami mégis közös volt bennük: a költőre a mai ifjúság is példaképként tekint.
A 10. évfolyam tanulói Dr. Kalocsai Péter történész előadását hallgatták meg 1848 eseményeiről, szombathelyi vonatkozásairól. Az évfolyam tanulói ily módon juthattak több ismerethez a történelemórák tananyagtartalmához képest.
A 11. évfolyamosok feladata az volt, hogy fedezzenek fel Szombathelyen a forradalomhoz kapcsolódó emlékhelyeket, szobrokat, és prezentációkban mutassák be az illetőnek a forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepét. A bemutatók az érdekességekre fókuszáltak Petőfivel, Batthyányval, Hollán Ernővel kapcsolatban.
A megemlékezést két gépiparis diák produkciója zárta, akik Petőfi Nemzeti dal című költeményének megzenésített változatát adták elő nagy átéléssel.
Az eseményen készült képek itt érhetők el.
Bár a szervezés néha akadályokba ütközik, nagyobb létszámú diák mozgatása kétségtelenül nehezebb néhány előadó összehangolásánál, a végeredmény mégis azt sugallja: a tanulók sokkal jobban élvezik, ha nem passzív szemlélői, hanem résztvevői, alkotói a megemlékezéseknek.
A mi Petőfink
(a 9. C osztály verse)
Ég a napmelegtől a tornatermünk fala,
Tikkadt gyermekek bámészkodnak erre-arra.
Nincs egy halk hang se a nagy sokaság körében,
Nincs tenyérnyi kis hely eme hatalmas teremben.
Egy, csak egy osztály van most talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen.
De aztán mi is rájövünk,
hogy nem is ez a feladat,
mert nekünk nem Aranyról,
hanem Petőfiről kell egy szavalat.
Így hát:
Nyári napnak alkonyulatánál
Megállék a GT háza táján.
Ott, ahol minden reggel belépek a 9.C termébe,
Ott telik meg a szívem kitörő örömmel.
Mert mit nekünk e hatalmas iskolának
Leckékkel és intőkkel vadregényes tája,
Csodállak, sőt imádlak, otthonomnak kívánlak.
Egy gondolat bánt csak engemet:
Ágyban, párnák közt, tanulnivaló nélkül halni meg!
Nem úgy, mint Petőfi, akit életre neveltek, és szavalta a szebbnél szebb verseket.
Mert a mi Petőfink egy olyan srác, akire mindenki felfigyel,
aki költi a szép verseket, és csak jönnek az ihletek, ő a mi Petőfink.
Ugyanígy mi is bejöttünk ide, és azt mondjuk nektek,
a szabadságért mindent meg kell tennetek!
Talpra GT, hí az iskola!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez nem is kérdés, mondjátok:
A GT-re esküszünk,
Esküszünk, hogy lusták tovább nem leszünk!
