Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezett az ország.
Szombathelyen, vasárnap délelőtt emlékeztek meg a háborúk áldozatairól, a Március 15. téren és a 11-es Huszárlaktanya belső udvarán tartott ünnepség során.
Iskolánk diákjai színvonalas - irodalmi és történelmi forrásokból, versekből és hiteles visszaemlékezésekből álló műsort adtak elő.
Az ünnepségen Smuk Sára, Ekbauer Bence és Pálinkás Szabolcs 11.a osztályos tanulók előadásában hallhattuk: Kovácsy József: Hálatelten, Dáma Lovag Erdős Anna: Ne hagyj itt Testvér !, Vietórisz József: Beszél a márvány című műveit, valamint megismerhettük - Habsburg József főherceg és Lajtos Árpád visszaemlékezését.
Az eseményen részt vettek a 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület képviselői, valamint az osztrák Fekete Kereszt burgenlandi tartományának és a Nemzeti Hegyivadász Társaság olaszországi képviselői is, immáron visszatérő vendégként.
Az ünnepség elején Szombathely Város Koncert Fúvószenekara kíséretében meghallgatta az ünneplő közönség, a magyar, az osztrák, végül az olasz himnuszt.
„A Hősök Napján ezért nemcsak azokra kell emlékeznünk, akik harcoltak. Hanem azokra is, akik emberek tudtak maradni embertelen időkben, kezdte ünnepi beszédét Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely! frakcióvezetője.”
„Azokra, akik helytálltak akkor is, amikor senki nem látta őket. Akik csendben viselték a terheket. Emberek, akiknek talán a nevét sem őrizte meg a történelemkönyv, de akik nélkül ma nem lennénk itt. A Hősök Napja nem csupán emlékezés. Hanem figyelmeztetés is. Arra figyelmeztet bennünket, hogy a béke nem természetes állapot. A szabadság nem magától értetődő. Az emberi méltóságot minden nemzedéknek újra meg kell védenie!”
Az esemény koszorúzással zárult.
Ungerné Kelemen Ildikó és Peresznyákné Zsoldos Csilla, az ünnepi műsor szervezői
Fotók: Savaria Fórum







