Szalagavató – 2018

2018. február 9-én újabb 4 végzős osztályunk diákjaira tűztek ki szalagot osztályfőnökeik. 120 tanulónk viselheti immár a világos és sötétkék színű textíliát.

A szalagavató az egész iskola számára ünnep: elsősorban a diákoknak, hiszen ez az az esemény, ahol még az önfeledt jókedvé a főszerep (ünnepélyes ceremóniával, tánccal, szórakozással), másodsorban a szülőknek, hiszen láthatják „csemetéiket”, ahogy megkapják a szalagot, és persze nem utolsósorban a tanároknak, mivel ők azok, akik ott bábáskodtak az évek alatt, illetve munícióval látták el a tanulókat.

A Gépipari ismét megadta a módját az ünneplésnek, színvonalas beszédekkel, műsorral, és az elmaradhatatlan osztályprodukciókkal. Ami talán egyből feltűnt a nézőközönségnek, az a diákok ötletgazdagsága, kreativitása, ami a műsorokban is megmutatkozott: volt itt tánc, zene, történet, „szellemes” rész, sőt még zombik is… Gratulálunk az osztályoknak, köszönjük a szórakoztatást, nagyszerű és felemelő élmény volt!

 Az eseményen készült képek itt érhetők el.

A Nyugat.hu cikke itt érhető el, további képekkel.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.