Gépiparisok a Vas vármegyei Középiskolások Művészeti Kiállításán és Projektnapján

Gépiparisok ismét megmutatták, hogy nemcsak a számítógépekhez és gépekhez értenek, de a művészetek terén is tehetségesek.

Számtalan iskolai rendezvényen jelesen szerepelnek énekes, hangszeres, irodalmi produkcióval és most képzőművészeti talentumukat is próbára tehették.

A múlt hét csütörtökön, 2024. június 13-án az Agora Savaria moziban megrendezett diák művészeti projektnapon vettek részt. A rendezvényt egy képzőművészeti kiállításra invitáló pályázat előzte meg, amelyre diákjaink is beküldték alkotásaikat.

Már 42 éve rendezik meg vármegyénkben a középiskolások képzőművészeti kiállítását, amelyen számos alkalommal szerepeltek gépiparosok munkái.

Idén 152 igényesen elkészített pályamű érkezett be a középiskolákból, amelyből 79 került kiállításra.

Az alkotások közül a hivatásos zsűri döntése alapján,

Újhegyi Dominik ( 9.C ) munkája díjazott lett, Kocsis Ábel (10.A ) fényképe kiállításra került.

Gratulálunk diákjainknak a sikerükhöz!

Vietorisz Györgyi

 

 

                                                                                                                   

Az eseményről készült képgaléria itt érhető el.

 

A rendezvényről a Szombathelyi Televízió is tudósított, amely az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=luJEvzgfxR0

 

Az eseményről szóló újságcikk az alábbi linken olvasható:

https://www.vaol.hu/helyi-kozelet/2024/06/muveszeti-projektnap-a-szombathelyi-savaria-filmszinhazban-fotok

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Július 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.