Szülői-nevelői bál

2024. március 8-án tartottuk Alapítványunk szervezésében a szülői-nevelői bálunkat. Mivel a bál napja egyben a nemzetközi Nőnap napja is volt, iskolánk diákjai egy kedves műsorral köszöntötték a bál résztvevőit.

Farkas Noel, Kánya László, Molnár Bendegúz humorral átszőtt előadása mosolyt csalt mindenki arcára, Döbrösi Levente és Horváth Ádám gitárral kísért dalát örömmel hallgattuk.

Az igazgatói köszöntő, majd a vacsora elfogyasztása után kezdetét vette a bál, melyhez a zenét volt diákunk, Horváth Máté szolgáltatta. A táncparketten csak a tombola sorsolás ideje alatt volt szünet, a szülői felajánlásoknak köszönhetően sok értékes nyereményt sorsoltunk ki, melyet ezúton is szeretnék még egyszer megköszönni.

Szeretnék még köszönetet mondani a Puskás Szakképző Iskolának, hogy a rendezvény helyszínéül rendelkezésünkre bocsájtották az iskola éttermét. És szeretném megköszönni a kollégáknak a bál szervezésében nyújtott segítségét.

A tombola jegyek árusításából és a támogatói jegyekből befolyt pénzösszeget „Esélyt a Gépiparisoknak” Alapítványuk a kiemelkedő eredményt elért tanulók jutalmazására, versenyekre való utaztatásra, ösztöndíjakra fordítja. Köszönöm a bálon résztvevő, illetve támogatói jegyet vásárló szülőknek, hogy mindehhez hozzájárultak.

Kovácsné Csiszár Ildikó, főszervező

 

 

A jó hangulatú estéről készült fotók képgalériája itt érhető el.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

December 2025
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Következő események

Tanítás nélküli munkanap – oktatói kirándulás
2025 december 05
Szombati munkanap
2025 december 13
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22
Téli szünet
2025 december 22

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.