A Mindentudás Középiskolája - Ha büdös, akkor kémia, ha pedig mozog, akkor fizika

Október 18-án a „Mindentudás Középiskolája” rendezvénysorozat harmadik előadásának előadója Geröly Péter, az intézmény fizika-kémia szakos tanára volt.

Az előadás során érdekes fizikai és kémiai kísérletek bemutatása zajlott. Rávilágított arra, hogy nagyon sok jelenség megközelíthető akár fizikai, illetve kémiai szempontból is. Sokszor szükség van mindkét tudományterület ismereteinek az alkalmazására, hogy a lejátszódó jelenségeket értelmezni lehessen.

Nagy sikert arattak többek között a nátriummal és a káliummal végzett látványos kísérletek, az etil-alkohol tűzveszélyességének a bemutatása, a katalizátorokkal kapcsolatos érdekes reakciók ismertetése, illetve a víz forrás- és olvadáspontjával összefüggő, a diákok számára kicsit meglepő kísérletek. Az előadás végén Kiss Roland 12/C osztályos tanuló önállóan összeállított kísérletével hívta fel a figyelmet a robbanásveszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetvédelmi előírásokra.

Az előkészítő munkákban nagy segítséget nyújtott Baranyai Dániel 12/A osztályos tanuló, aki korábban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjének 4. helyezettje volt.

Az eseményen készült képek itt tekinthetők meg.

Az előadás során levetített prezentáció:

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.