ELTE „Gépész Roadshow” nyitórendezvény

Hagyományosan az idén is a Gépipariban került megrendezésre a középiskolás diákokat tájékoztató rendezvénysorozat megnyitója, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Gépész Roadshowja.

Iskolánk tornaterme ismét megtelt az érdeklődőkkel, illetve jelen voltak a helyi ipar és gazdaság meghatározó képviselői, cégei.

A nyitórendezvény állandó helyszíne szimbolikus, hiszen iskolánk – mondhatjuk – a szombathelyi egyetem gépészképzésének bázisát adja, sőt az okleveles technikusképzésünk az ELTE-vel közös program szerint valósul meg.

Külön büszkeség volt számunkra, hogy az előadók közül ketten egykori diákjaink voltak, akik jelenleg is a helyi gépészmérnöki karon folytatják felsőfokú tanulmányaikat.

Samu Sándor

Az eseményhez tartozó képgaléria itt érhető el.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

December 2022
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.