A LEGOROBOT világa 2.0 – Európai Szakképzési Hét

2022. május 18-án az iskolánkban működő robotika szakkör tagjai tartottak bemutatót, Németh Szabolcs tanár úr vezetésével.

A program az Európai Szakképzési Hét keretén belül valósult meg.

A tanár úr által vezetett LEGOROBOT szakkörön a diákok kipróbálhatják magukat az adott területen, projekteket valósítanak meg, illetve versenyeken vesznek részt.

A LEGOROBOT építése és működtetése széleskörű ismereteket igényel, mind a számítógépes vezérlés miatt, mind a robot összeszerelésében. A diákok, a tanár úr irányításával az eddig megszerzett tudásukat és fejlesztő tevékenységüket mutatták be az érdeklődők számára. Meséltek a robotika, illetve a legorobot jelenségről, ehhez kapcsolódó tevékenységükről, élménybeszámolót tartottak a versenyekről, illetve „élőshow”-t prezentáltak az általuk fejlesztett és programozott legorobotokkal.

Az eseményhez tartozó képgaléria itt érhető el.

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Következő események

Karácsonyi ünnepség
2024 december 20
Téli szünet
2024 december 23
Téli szünet
2024 december 23
Téli szünet
2024 december 23
Téli szünet
2024 december 23
Téli szünet
2024 december 23
Téli szünet
2024 december 23
Téli szünet
2024 december 23
Téli szünet
2024 december 23
Téli szünet
2024 december 23

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.