A Gépipari is „dobozoló” idén karácsonykor

Iskolánk első ízben csatlakozott a „karácsonyi cipősdoboz” akcióhoz. Már november elején eljutott az osztályfőnökökhöz kolléganőnk, Szabóné Szerencsi Erzsébet felhívása.

Ahogy a neve is mutatja, az osztályok egy-egy cipősdoboz megtöltésével járulnak hozzá, hogy szebbé tegyék az arra rászoruló gyerekek karácsonyát. A dobozok ajándékokat rejtenek: könyveket, játékokat, iskolaszereket, édességet, mindent, aminek egy fiú vagy lány örülhet.

A karácsonyi díszbe öltöztetett dobozok tetején a jelzés: milyen korú és nemű gyereknek ajánlják a csomag tartalmát.

A csomagok az ehhez a kampányhoz kijelölt gyűjtőpontokra kerülnek, ahonnét aztán eljuttatják őket karácsonykor a kis kiválasztottakhoz.

Az ötlet megmozgatott néhány osztályt: csaknem 20 cipősdoboz gyűlt össze a tegnapi napig, amikor a gyűjtőpontra szállították őket.

A diákok nem csak a gyűjtésben, ajándékozásban jeleskedtek, hanem az utolsó teendők elvégzésében is segédkeztek.

Az osztályfőnöki munkaközösség nevében szeretnék köszönetet mondani a lelkes diákoknak, az őket segítő szülőknek és tanároknak, mindazoknak, akik bármilyen módon csatlakoztak a karácsonyi cipősdoboz akcióhoz, s ezzel szereztek örömet sok rászoruló gyermeknek december 24-én.

Putz Margit, osztályfőnöki mk-vezető

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.