Egy kis „múltidézés” – A Gépipari már 1985-ben is „fogalom” volt!

Iskolánk már 1985-ben is kiemelt helyet kapott a szombathelyi hírekben.

A Vas Népe akkori számában iskolánk egykori igazgatója, Halmosi Károly nyilatkozott a Gépipariban (akkoriban „Latinka”) frissen indult technikusképzésről. A mechanikai szakcsoport elindításának azért volt nagy jelentősége, mivel az országban abban az időben csak 150 intézmény kapta meg a jogot arra, hogy nappali tagozaton képezhessen technikusokat. Akkortájt a gépészet volt iskolánk fő képzési ágazata, de ahogy az a cikkből is kiderül, már akkor is nagy hangsúly került a közismereti tárgyak oktatására is.

Visszaugorva a jelenbe, ezt a hagyományt visszük tovább (vagyis a gépészet még mindig jelen van a képzési palettánkon), de időközben (26 éve) megjelent az informatika is. És hogy a Gépipari még mindig tartja a színvonalat, azt mi sem példázza jobban, mint hogy idén 5 osztályt iskoláztunk be (vagyis 134 diák kezdte meg tanulmányait a 9. évfolyamon szeptemberben).                                                                                                                

Samu Sándor

Az eredeti cikk itt olvasható.

 

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.