Volt diákunk a siker útján – Tóth Balázs

Mindig örömmel és büszkeséggel tölt el minket, ha egykori diákjaink sikereiről kapunk hírt, mi pedig megpróbálunk ennek teret adni, és beszámolni róla.

Iskolánk kiváló tanulója volt Tóth Balázs, aki 5 évvel ezelőtt érettségizett a Gépipariban, ezután pedig a szombathelyi ELTE-SEK duális gépészmérnöki képzésén vett részt, és idén diplomázott. Az egyetemi évek alatt számos, a tanulmányaihoz szorosan vagy közvetve kapcsolódó tevékenységet is folytatott: évek óta részt vett a Techtogether mérnöki csapatversenyén, tudományos diákköri munkát végzett, a diploma után a TDK Hungary Components Kft-nél helyezkedett el projektmérnöki pozícióban, emellett pedig saját vállalkozást is indított „PecoDesign” néven. A munkája egyben a hobbija is: szabadidejében szívesen tervez és modellezik. A CraftUnique „CraftBot Easter Egg” dizájnversenyén pályamunkájával ő nyerte el a fődíjat, ami egy nagy értékű, magyar fejlesztésű 3D nyomtató volt. A feladat az volt, hogy egy különleges, kreatív, 3D nyomtatóval életre hívott húsvéti tojást kellett tervezni, a zsűri pedig Balázs „tojásóráját” (Eggwatch) találta a legjobbnak a 80 beérkezett alkotás közül.

Szívből gratulálunk egykori diákunknak, és kívánunk sok sikert a további munkáihoz és pályafutásához!

Samu Sándor

 

Az eseményen készült képek itt érhetők el.

A Balázsról készült cikkek itt olvashatóak:

http://www.savariaforum.hu/rovat/ilyen-tojasorat-nem-latott-meg

https://www.szombathelyigepesz.hu/2020/05/15/egykori-hallgatonk-nyerte-a-craftbot-easter-egg-versenyt/

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.