Határtalanul! - Mikszáth nyomában (a Felvidék keleti részén)

Október elején iskolánk 10.C osztályával, 34 diákkal ötnapos tanulmányi kiránduláson vettünk részt a Határtalanul! program keretében.

Az úticél a Felvidék, a két kísérő pedagógus Paukovits Éva tanárnő és Geröly Péter tanár úr volt.

A pályázat követelményeinek megfelelően az utazást egy ráhangoló óra előzte meg, amelyen – tanulói prezentációkra építve – megismerkedtünk a térség történelmével, az ott élő magyarság helyzetével.

Október 8-án a hajnali indulást és hosszú autóbuszozást követően első megállónk Szklabonya (Mikszáthfalva) volt, ahol megtekintettük a Mikszáth Kálmán Emlékházat. Ezután Alsósztregovára utaztunk, felkerestük Madách Imre síremlékét, majd Szentantalon a Koháry-Coburg-kastélyt és kertjét csodáltuk meg. A nap Selmecbányán zárult, ott rövid sétánk során megismertük a világörökség részét képező belvárost, különös figyelmet szentelve evangélikus líceumának, amelyben Petőfi és Mikszáth is tanult.

A második napot körmöcbányai városnézéssel kezdtük, majd a Pénzverdében folytattuk. Múzeumában gazdag érmegyűjteményen kívül bányászati kiállítást láttunk, valamint alkalmunk nyílt egy bányajárat megtekintésére is. Útba ejtettük és körbejártuk Zólyom várát, ahol Balassi Bálint töltötte gyermekkorát, majd tovább utaztunk Besztercebányára. Itt hosszabb sétát tettünk, amely érintette többek között a várnegyedet a vártemplommal, végül buszba szállva a hegyek felé vettük az irányt. Gyalogos túrára indultunk a Csorba-tó körül, ahol a nagy köd ellenére is gyönyörködhettünk a Magas-Tátra különleges növény- és állatvilágában.

A harmadik délelőtt poprádi városnézéssel kezdődött, középpontjában a Tátra Múzeummal, ezt követően a lengyel határszélre, Ólublóra tartottunk. Miután felértünk mészkősziklás hegycsúcson emelkedő várába, amely egykor északi határunkat védte, megtekintettük a vártörténeti kiállítást, majd a Nestville csokoládégyárban pihentük ki a fáradalmakat, ahol lehetőség nyílt finomságok kóstolására és vásárlására is.

A negyedik délelőttöt Lőcsén töltöttük, bejártuk a Városháza épületét, amelyben ma a Szepesi Múzeum működik, ezután pedig Késmárkra utaztunk. Itt először Thököly Imre sírját látogattuk meg az új evangélikus templomban, utána a család reprezentációs lakhelyéül szolgáló várat fedeztük fel. Délután a Felvidék egyik látványos természeti szakaszához, a Szlovák Paradicsom területére érkeztünk. Természetjáró túránk során a Tamásfalvi-kilátóhoz kapaszkodtunk fel, ahonnan pazar kilátás nyílt a Hernád völgyére. Az utolsó este levezető programjaként egy vidám kvízjáték keretében foglaltuk össze és mélyítettük el az előző napok során megszerzett ismereteket, élményeket.

Az ötödik nap első úticélja Rozsnyó volt. Gyalogos városnézésünk során érintettük többek között a ferences templomot, a városházát, és egy Petőfi-emlékhelyet is felkerestünk. Ezután Krasznahorka vára következett, ahová meredek kaptatón felérve csodálatos panorámában gyönyörködhettünk. A délután egy részét a Bátkai Alapiskolában töltöttük, ahol szíves fogadtatásban részesültünk, majd utolsó állomásunkról, Rimaszombatból rövid városnézést követően végül hazaindultunk.

A kirándulástól elsősorban azt vártuk, hogy felfedezzük és megértsük, erősítsük összetartozásunkat a határon túl élő magyarokkal, hiszen egy nyelvet beszélünk, kulturális gyökereink, hagyományaink ugyanazok. Úgy érezzük, az utazás elérte célját: tapasztalatokkal gazdagodva, feltöltődve tértünk vissza, a változatos programnak és kiváló idegenvezetőnknek köszönhető élményszerű tanulással pedig tartósabbá válhattak az elsajátított ismeretek.

Paukovits Éva

projektvezető

Az eseményen készült képek itt érhetők el.

 

Iskolánk az idei évben is részt vesz a  Pénzügyi és Vállalkozói Témahét (Pénz7) programjaiban.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kövess minket közösségi oldalainkon:

Belépés a közösségi szolgálat portálra:

 

1%
Kérjük adójának 1%-ával támogassa az iskolai alapítvány működését.

Az  iskolai alapítvány tevékenységéről ide kattintva kaphat további információt.